Teríts, abrosz
2010.04.01. 11:12
Volt, hol nem volt, egy szegény ember. Sok gyereke volt. De annyi gyereke volt, mint a rostán a lyuk, s három szöggel annál is több. Egyszer azt mondja a feleségének:
- Asszony, elmegyek, megölöm az Istent, amiért ezt a sok gyereket adta, de kenyeret nem adott.
Fogja a kalapácsot meg a baltát. Ahogy ment, találkozott a szent Istennel; koldusruhában volt.
- Hová mégy, szegény ember?
- Megyek megölni a szent Istent, mert sok gyereket adott, de kenyeret nem adott nekik.
- Na – mondja – nesze ez a szamár. Ez a szamár olyan, hogy ha azt mondod neki, „Szarj pénzt, szamaram!”, akkor pénzt szarik.
No, elindult hazafelé. Hol esteledett rá, hol sem, éppen a komájánál. Betér a komájához:
- Jó estét, komám! Adj szállást egy éjszakára!
- Adok, komám – mondta.
- De vigyázz a szamaramra, nehogy azt mondd neki: „Szarj pénzt, szamaram!”
Egyszer csak gondolkodóba esett a komája. „Vajon miért mondta, hogy ne mondjam a szamarának, hogy szarjon pénzt?”
Egyszer csak rászólt:
- Szarj pénzt, szamaram!
Akkor annyi pénzt szart, hogy azt sem tudta, hová tegye. Erre a koma kicserélte a szamarat, másik szamarat adott neki. Reggel hazament, szólt a feleségének:
- De asszony, kúrom az anyádat, ha nem voltunk valaha gazdagok, most gazdagok leszünk!
Fogja a lábasokat meg a tálakat, és odahordja a szamár farához. Akkor aztán rászól:
- Szarj pénzt, szamaram!
De bizony nem szart, csak csupa ganét. A szegény ember fogta a kalapácsát, és fejbe vágta:
- Szarj hát pénzt – mondta – szamaram!
Erre a szamár kínjában teleszarta a fazekat ganéval.
- No, asszony, becsapott a szent Isten! Hanem most már nem kegyelmezek neki, ha rátalálok, egyből megölöm.
Megint elindult megkeresni az Istent. A szent Isten leszállt rongyos ruhában, és találkozott vele.
- Hová mégy, szegény ember?
- Megyek a szent Istenhez, hogy megöljem, mert sok gyereket adott, de kenyeret nem adott nekik.
- No, nesze ez az abrosz, ha azt mondod neki: „Teríts, abrosz!”, akkor az egyik étel megy, a másik jön.
- Várj csak – mondja – hadd próbáljam ki, nehogy becsapj!
Fogja, mondja neki:
- Teríts, abrosz!
Egyik étel ment, a másik jött.
- Köszönöm, szegény ember, kúrom az anyádat!
No, indult hazafelé. Megint találkozott a komájával, a kocsmárossal.
- No, komám, megint nálad aludnék.
- Nem baj, komám.
Ad neki enni, ad neki inni.
- De komám, vigyázz, nehogy azt találd mondani: „Teríts, abrosz!”
Amikor a komája elaludt, szólt:
- Teríts, abrosz!
Egyik étel ment, a másik jött.
- Ajha, ez jó lesz nekem – mondja -, úgyis kocsmáros vagyok!
Fogja, eldugja, másikat ad neki. A szegény ember hazamegy:
- De asszony, kúrom az anyádat, most már lesz mit egyenek az apróságok!
Azzal rászól:
- Teríts, abrosz!
Nem adott semmit, mert a komája kicserélte. Megint rászól:
- Teríts, abrosz!
Csak nem adott.
- No, most már mihelyt találkozom az Istennel, egyből megölöm!
Megint elindult arrafelé, amerre az öreg emberrel találkozott. Megint csak szembe jött vele a szent Isten. De a szent Isten koldusruhában volt.
- Hová mégy, ember? – mondja neki a szent Isten.
- Megyek megkeresni a szent Istent, hogy megöljem, mert sok gyereket adott, de kenyeret nem adott nekik.
- Ne menj sehová – mondja. – Nesze ez a bot. Azt kell neki mondani: „Ugorj, mankó!”
Fogja a botot, és elindult hazafelé. Hol esteledett rá, hol nem, éppen a komájánál, a kocsmárosnál.
- Jó estét, komám!
- Isten hozott téged is, komám!
- Megint eljöttem, hogy adj szállást egy éjszakára!
- Adok, komám – mondja.
Ad neki enni, inni.
- No, komám, én most alszom egy keveset, de vigyázz a botomra, nehogy azt mondd neki: „Ugorj, mankó!”
Majd a szegény ember elaludt. Egyszer csak azt mondja a komája, a kocsmáros:
- Vajon miért mondta, hogy ne mondjam: „Ugorj, mankó!” Lehet, hogy megint hozott nekem valamit.
Szól a kocsmáros:
- Ugorj, mankó!
A bot nekiugrott. Egyik sarokból a másikba kergette. Már majdnem agyonverte.
- Komám, az Isten áldjon meg, kelj fel, siess, szólj a botodnak, hogy ne öljön meg! Inkább visszaadom a szamaradat is, az abroszodat is!
Akkor a szegény ember rászólt:
- Lassan, lassan, botocskám!
Akkor nem verte tovább. Visszaadta a szamarat is, az abroszt is. Hazament a feleségéhez meg a gyerekeihez.
- De asszony, kúrom az anyádat, most már olyan urak vagyunk, hogy mi vagyunk a legnagyobb urak a világon! Azt ehetnek az apróságok, amit akarnak.
Elkiáltja magát:
- Teríts, abrosz!
Annyi volt az étel, hogy a sok gyerek azt sem tudta, melyikből egyék.
Megint kiáltott:
- Szarj pénzt, szamaram!
Most már volt pénz elég.
Megint kiáltott:
- Ugorj, mankó!
Ahány gyereke volt, mind meghalt, csak ők maradtak ketten. Ha meg nem haltak, még ma is élnek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.