Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gazdag örmény. De az olyan gazdag volt, hogy azt se tudta, mije van. Hanem gyermeke már nem volt egynél több, s azt is Vertánnak hívták. Bezzeg, hogy meggyűlt a baja a furcsa nevével, mert a falusi gyerekektől nyugodni sem tudott a sok csúfolódástól. Nem is tett egyebet egész nap, csak az apja vett neki nyilat, parittyát, hát örökös-örökké avval célozgatott. A falusi gyermekeket pedig kerülte. Meg is tanult annyira célozni, hogy a madarat reptében lelőtte. Amikor legénysorba került, azt mondja az apjának, hogy vegyen már neki igazi puskát. Ahogy za apja megveszi a puskát, azt mondja az anyjának, tarisnáljon fel neki s süssön hozzá anyatejből gyúrt akármilyen kicsi pogácsát, hogy menjen ő el igazi, nagy vadászatra, hiszen elég nagy már ahhoz. Jól van, hát úgy akarta a fiú, hát úgy legg. Avval útnak indul, bévetődik egy rengeteg, nagy erdőbe, s puskavégre vesz egy farkast. Megszólalik a farkas s azt mondja:

- Meg ne lőj, Örmény Vertán, ha jótettedért jót vársz tőlem, inkább fogadj a társaságodba!

- Hát te beszélni is tudsz? - kérdi Vertán. - Na hát jere velem!

Addig mentek, míg rátaláltak egy tigrisre. Célba veszi Vertán. De megszólalik a tigris s azt mondja:

- Meg ne lőj, Vertán! Inkább fogadj a társaságodba, s én jótettedért jót teszek veled!

- Na, ha te beszélni is tudsz, jere velem! - mondja Vertán.

Avval megindulnak hárman. Addig mennek, mendegélnek, úttalan útakon, míg egy oroszlánra találnak. Lőni akarja Vertán, de megszólalik az oroszlán:

- Meg ne lőj, ha élni akarsz, mert nálam nélkül nincsen életed, inkább fogadj magadhoz!

- Én oda, ha beszélni is tudsz - mondja Vertán.

Jól an, megindulnak  négyen. Elérnek estére egy mahomed nagy városba. Hát az éppen a király városa volt. A város végénél Vertán meglát egy kis kunyhót. Mert erőst el volt fáradva, bényit a kunyhóba. Egy öregasszony foglalatoskodik  nagy búsan, nehéz sóhajtások között a tűzhelynél.

- Adjob Isten jó estét, öreganyám - köszönti az öreget. - Én azért nyiték be ehejt s avval búsítanám, hogy adna nekem s a három kutyámnak éjjelre egy kis szállást.

- Én szívesen, édes királyúrfi (mert olyan cifrán nézett ki, hogy azt hitte az öreg asszony, hogy királyfi).

Kérdi Vertán az öreget:

- Hát osztán mondja csak lelkem öreganyó, hogy miért olyan bús?

- Én azért - mondja az öreg néni -, mert itt nálunk az egész városon csak egy kút van, s abba is a hétfejű sárkány költözött, s nem ad az egy csepp vizet sem a városnak, míg egy leányt nem adnak neki váltságul. Akkor megtölti a város csatornáit vízzel. Aki odaférhet, viszen, s több víz újra nincs, míg más lánnyal újra nem váltanak. Ami leány a városban volt, már mind a sárkányhoz került, holnapra éppen a király leányán van a sor. S ha az is a sárkányhoz kerül, több lány az egész élő városon nincs, mit csinálunk akkor?

- Hát osztán hogy megy végbe az átadás, öreganyó?

- Hát az úgy, lelkem királyúrfi, hogy tizenegy órakor odaviszik a kút mellé a leányt. Tizenkét órakor jön a sárkány, s magával ragadja. Akkor megereszti a vizet. Hét országra kihirdette már kétszer is a király, hogy aki megszabadítja a várost ettől a csapástól, neki adja a leányát s fele királyságát, de maig se akadt bátor legény, aki próbára merné tenni az életét.

Na, hát csak annyi, hogy lefeküdtek aludni. Tizenegy órára kerülve, hozzák a szépséges királyleányt, s okakötözik a sárkányoszlophoz. Sírt szegény leány, hogy csak úgy hullottak a könnyei. Odamegy Vertán, leoldja a keszkenőt a szeméről, s  mintha semmit nem tudna a dologról, kérdi, hogy miért sír olyan keservesen. Elpanaszolja a szegény leány az ő nagy keserves állapotát, s mondja:

- De te, dali szép legény, ttávozz innen, hogy ne juss te is az én keserves sorsomra!

Azt mondja Vertán erre:

- Nem én, de szépséges királyi leány, mert én vagy éretted győzök, cagy veled halok meg.

Tizenkét órára kerülve, hánykolódni, forrni kezd a víz. S jön a sárkány nagy derenducával, hétmérföldre okádja a lángot a száján. Hát, ha jött, bezzeg vesztére tette. Mert odakiált Vertán az állatainak. Nekiesnek azok a sárkánynak, neki Vertán is a kardjával s egypár percek alatt le is csillenté a sárkánynak mind a hét fejét. De hogy szavam ehejt egymásba keverjem, amíg a sárkány eljött volna, úgy egymásba habarodott a két fiatal, hogy hirtelen nagy szerelmökben gyűrűt s zsebbeli kendőt cseréltek. A leány nagy örömmel hazament a viadal után, Vertán meg lepihent egy bokor alá. De elébb levagdalta a sárkánynak minden körmehegyét. Elég az, hogy pihentében úgy elalvék ő is, vadjai is, hogy jobban már nem lehetett.

Hanem volt a királynak egy veres vitéze, akinek erőst megtetszett a király leánya. Hát eez a vitéz nagy sunyin, lopózva a kútig kísérte a királyi leányt, s ott egy bokor alá húzódva végignézte az egész nagy küzdölődést. Most, hogy vertán s az állatai is elaludtak, csakhamar odaszaladt, s nagy izibe lecsillenté a fiú fejét. Akkor el hazza, s elkezdett a király előtt nagy hangon dicsekedni, hogy ő a sárkányt legyőzte, s hogy így, s hogy úgy, megérdemli a királyleányt a fele királysággal.

Eközben megébrednek a Vertáán vadjai is. Hát látják, hogy az ő jó gazdájuk feje nélkül van. Csakhamar a fejét is megtalálják egy másik bokor alatt. Hej, mindenható, hogy szomorkodott az a három vad, hogy mi legyen, hogy legyen már most! Leghamarabb az oroszlán tért magához. Csakhamar elküldte a két társát ragaszófüvet keresni, de maga is elindult. S hát mentéében elétalált egy kígyót, amint ragasztófüvet vitt a szájában. Nem sokat kérdezősködött, hanem elkragadta a kígyótól, a társait összekiáltá, egypár percek alatt odaragaszták Vertán fejét a nyakához s hát halljanak cssudát, egyből megelevenült a gazdájuk! Jól van, hát visszamegy Vertán a város végén lakó öregasszonyhoz hálni. Másnapra virradva küldi a farkast egy kosárral a királyi udvarba. Meglátta a királykisasszony, megismerte, a kosarat élelemmel telitöltötte. Másnap a tigrist küldötte el a kosárral a királyi udvarba. Meglátta a királylány, telitöltötte kosarát s erősen gondolkodni kezdett, hol lehet a gazdája s mért nem jön ő. Meglátta a veres vitéz a nagy gondját s azt mondja:

- Felséges kisasszony, egyet se búsuljon tovább, hanem készüljön a lakodalmunkra, mert én annak a honnanjöttnek a fejét vettem, én vagyok felséged megmentője s nem ő, aki már nem is él.

Haj, Uram Jézus, hogy megbúsult az a szegény királyi leány! Másnap, mikor ment az oroszlán a kosárral, telitöltötte, de embereket küldött utána, hogy nézzék meg, hova megy bé. De ő is ment utánuk. S amint megláthatta Vertánt, egy szempercek alatt a nyakába huppana, hogy így édes megmentőm, hogy úgy kedves megmentőm, menjünk fel a felséges apámhoz, s bizonyítsuk bé, hogy nem a veres vitéz, hanem te mentettél meg!

Jól van, felmennének a királyhoz, aki éppen a tanácsbeli urakkal tanácsot tartottt. Elémondja a királyi leány nagy örömmel, hogy hogy történt az egész dolog. De bezzeg, hogy felpattant a veres vitéz is, hogy egyetlen szó sem igaz. Ezt a ki tudja honnan jött-mentet ki tudja honnan szedé össze a királykisasszony. Itt vannak a sárkány körmei is, elég tanúbizonyság ez, s elészedte a zsebéből a sárkánykörmöket. Igen, csakhogy Vertán is elészedte az övéit, összemérték s helyből látták, hogy a Vertáné az igazi. De elévették a zsebkendőt s a gyűrűt is, melyet ott a kútnál váltottak volt.

A veres vitézt a hazugságért ott helyben kivégezték. Vertán pedig elvette a megmentett szép királyi leányt, s csaptak olyan lakkodalmat, hogy hét álló hétig örökös-örökké szólott a banda, s még a Vertán vén szállásadónéja is nagy kanállal kanalazta a jó édes kávét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.