A Nap és a Hold története

2010.03.28. 17:02

Valamikor régen nem volt Nap és nem volt Hold. Le voltak láncolva a világ túlsó végén, sárkányok között és óriások között. És nem engedték szabadon sem a Napot, sem a Holdat.
Élt akkor két ember. Ebben a két emberben igen nagy erő lakozott, azt tartották róluk, ők a földkerekség legbátrabb és legerősebb emberei, akik nem rettennek meg semmitől. Ők tudták csak, hol van leláncolva a Nap és a Hold, és el is indultak a kiszabadításukra. Mentek, mendegéltek, Vándoroltak, hat teljes hónapig, sárkányok földjén keresztül, óriások földjén keresztül.
És elérkeztek a Naphoz és a Holdhoz.
Harcba léptek a fenevad sárkányállatokkal és a rettenetes óriásokkal, akik láncok között tartották a Napot és a Holdat, megverekedtek vélük, és gyözelmet vettek rajtuk.
Mondta ekkor az egyikember:
-Én fogom vinni a Napot!
Mondta a másik ember:
-Én pedig viszem a Holdat!
A Nap és a Hold útra szánta magát, ők meg leoldozták róluk a láncokat. Ès visszaindultak a világ túlsó végéről, sárkányok földén keresztül, óriások földjén keresztül.
Ahogyan jöttek, jődögéltek, útközben olyan tüzesre felizzott a Nap, hogy aki hozta a hóna alatt, azt az embert teljesen sötétre égette. Azért barna bőrűek a cigányok, mert annak az embernek a leszármazottai.

A másik embernek pedig, aki a Holdat hozta a hóna alatt, minden nemzetsége fehér lett, őtőle a fehér emberek erednek.
Amíg jődögéltek visszafelé, eltelt három hónap. Ès hónuk alatt hozván a megmentett fényességeket, az égitest-szabadítók hazaérkeztek. De a cigány ember ott tartotta a házában a Napot, a fehér ember meg ott tartotta házában a Holdat, hogy csak nekik világítsanak, nem akarták őket elbocsájtani.
Ès akkor sírni kezdett értük az ég, könnyeivel elárasztotta az egész földet. Az a könnyhullatásvolt az első eső a világon, amikor az ég megsiratta a Napot és a Holdat. Azóta van eső.
Mondja a Holdnak a fehér ember:
-Én fölengedlek téged, de fogadd meg, hogy minden hónap első péntekén megújulsz és megjelensz az égen!
A Hold megígérte, hogy így lesz.
Ezért van, hogy minden hónap első péntekén megújul, a hónap utolján meg letűnik az égről a Hold.
Ès fogadságot tett a Nap is, hasonlóan a Holdhoz. A Nap azt az esküvést végezte el, hogy mindennap sütni fog. Föl is kell a nap, még télvíz idején is, és bár egyformán izzik állandóan, a tél havában nincsen nagy hatalma, mert a hideg nem engedi neki, hogy olyan uralmat vessen a világra, mint nyáron.
Amikor a fogadságok megtörténtek, a két ember fölengedte a fényességeket.
Ès a Nap, ahogyan ígérte, megébredvén minden reggel, elindul és körülkerüli az összes országokat, de éjszakára oda tér vissza szállásra, ahonnan a láncok közül elhozták őt az emberek. Ès ugyanúgy cselekszik a Hold is. Hogy miért? Azért, mert a Nap és a Hold a nyugati ég alól származnak, és oda van vágykozásuk, ott van a hazájuk. Ott születtek, ott tudnak elnyugodni, ezért megy le a Nap és a Hold mindig nyugaton.

 

Bari Károly gyűjtése

A bejegyzés trackback címe:

https://meselabankierdo.blog.hu/api/trackback/id/tr151875223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása