Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, csak ide nem messze volt egy szegény tót ember, s annak három fia. Azt mondja egyszer az öreg tót a fiainak:

- Na, fiaim, eleget éheztetek már itthon, menjetek országot-világot látni, de el ne kerüljétek Magyarországot, mert ott kolbászból fonják a kertet.* Ott van csak jó dolga a szegény tót legénynek.

Elindult a három legény, de velük ment az apjuk is. Kivezette őket egy magas hegynek a tetejére, onnét megmutatta nekik Szép Magyarországot.

- Lássátok, ez az az ország, ahol kolbászból fonják a kertet.

Ott elbúcsúzott tőlük, visszafordult a falujába, a fiúk pedig le a hegyen, neki Magyarországnak.

Hanem, hogy szavamat össze ne keverjem, az apjuk erősen a lelkükre kötötte, hogy elébb valahol állapodjanak meg, s tanuljanak meg jól magyarul, mert különben felkopik az álluk.

Mennek, mendegélnek a fiúk hegyeken-völgyeken által, s találkoznak egy emberrel. Kérdi az ember:

- Hová, merre fiúk?

Mondják a fiúk:

- Megyünk magyarul tanulni.

- No, akkor ne is menjetek tovább, álljatok be hozzám. Nálam három nap egy esztendő, s azalatt megtanítlak én titeket magyarul.

Ott maradnak a fiúk, kitelik az esztendő. De ugyan keveset tanultak. A legidősebb nem tudott egyebet ennél a két szónál:

- Mi hárman.

A középső csak ennyit tudott:

- Egy sajtért.

A harmadik csak annyit tudott:

- Az az igazság.

Hát mindegy, amennyit tudtak, annyit tudtak: mentek tovább. A falutól nem messze volt egy erdő, bemennek abba, s hát mit látnak! Ott fekszik az út közepén a gazdájuk. A szeme be volt hunyva, meg volt halva.

Nézik, nézik a legények, nem tudják elgondolni, hogy s mint került ide a gazdájuk ilyen hamar, hiszen amikor eljöttek tőle, még otthon volt, s lám itt fekszik az úton megölve.

Amint ezen tanakodnak, odajön egy zsandár, s kérdi tőlük:

- Hát azt az embert ki ölte meg?

Felel a legidősebb:

- Mi hárman.

- S miért öltétek meg?

- Egy sajtért.

- No bizony, ha megöltétek, viszlek is a tömlöcbe.

Mondotta a legfiatalabb:

- Az az igazság.

Azzal csak elindítja a zsandár a három tót legényt, kíséri a város felé. De még egy jó hajításnyira sem mentek, felugrik a holt ember nagy kacagással, s szalad utánuk. Visszanéznek a legények, de szemük-szájuk elállott a nagy csudálkozástól, mert ördög volt az, igazi ördög, nem ember, aki utánuk szaladott. Csak most tudták meg, hogy ördögnél laktak.

A zsandár egyszeriben eleresztette a fiúkat, az ördög is elszelelt nagy kacagva, s aztán meg sem állottak a fiúk, míg Magyarország kellős közepébe nem értek. Ott egy helyen, ahol éppen kolbászból fonták a kertet, megállottak, onnét többé el sem mozdultak.

Ha a kolbász még el nem fogyott, még ma is ott vannak.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Magyar mese- és mondavilág II. A fekete kisassony. Mesélte Benedek Elek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.